Skip to main content

Kezeléseimhez

Célom, hogy pácienseim gyógyuljanak, meggyógyuljanak. Ehhez többnyire szükséges, hogy tüneteiket megértsék, miért alakultak ki, és megtegyék mindazt a változtatást életvezetésükben, ami gyógyulásukhoz, kitűzött céljaik eléréséhez szükséges.

A változtatásokhoz azonban többnyire szükséges még energia, amit bioenergetikai kezeléseim által igyekszem biztosítani pácienseim részére, illetve az ezekhez az energiákhoz vezető lépéseket megtanítom. Ha a gyógyulás érdekében szükségesek még légzőgyakorlatok is, akkor azokat is megtanítom.

Úgy gondolom, és úgy is tapasztaltam, hogy a betegségek kialakulásának elsődleges okai a lelki, szellemi életünkben találhatók meg.

Ez alatt értem az éber tudatos gondolkodást, és értem azokat a szellemi folyamatokat, melyek nem tudatosak. Ha rájövünk megbetegedésünk okára, megértjük szerepét életünkben, akkor kezelhetővé, gyógyíthatóvá válik az.

A tudatosság jelentős lépcsőfoka az, ha valaki elismeri, felismeri azt, életét és így benne a betegséget is ő teremtette és teremti magának, olyannak, amilyennek, és nem a külső körülmények az okok. A külső körülményeket is mi teremtjük, „szervezzük” magunknak, ha tudunk erről, ha nem. Tudatosságunk nem terjed ki csupán az emlékezetünkben rögzíthető működésünkre, jelentős része éber tudatunk által nem ellenőrzött. Ha valaki elfogadja azt, hogy a testén, a lelkében megjelenő tünetek jelek, melyek a saját belső világából érkeznek, akkor nagy előrelépést tett.

A tünetek alapján többnyire kiderül a kezelések során, hogy milyen változtatásokat kell végrehajtani az életvezetésben ahhoz, hogy a gyógyulás, a javulás be is következzen. Ha elvégzi a páciens a szükséges változtatásokat, akkor gyógyul, meggyógyul és utána el is mondhatja magának, hogy betegségénél nagyobb ajándékot nem is adhatott volna magának.

A betegség, a tünet soha nem valamiféle büntetés a múltban elkövetett tetteinkért, „bűneinkért”. Törvényszerű következmény, mely egyrészt adódott az eddigi életvezetésből, másrészt a jövő feladataira készít fel. Ezért, ha életvezetését valaki az egészséges irányba kellően megváltoztatja, akkor a gyógyulás is törvényszerűen bekövetkezik. Ebbe beleértendő a dolgokhoz való hozzáállás is.

A betegség, a tünet tekinthető egyfajta edzésnek, edzőtábornak is, amely nagyobb feladatok ellátására tesz képessé. A megnövekedett teljesítőképesség, legyen az lelki vagy fizikai önbizalmat ad, jobb közérzetet, valamint nem mellékesen megkönnyíti céljaink elérését. „Edzeni” lehet örömmel és lehet szenvedéssel is. Választás kérdése. Az edző személyét nem tudjuk megváltoztatni, mi magunk vagyunk azok.

Akkor van nagy probléma, ha valakin eluralkodik a változás, a változtatás iránti utálat, a beletörődés, a fásultság, ha nincs kellő hajlandóság, akarat, bátorság, kíváncsiság, lelkesedés tanulni a tünetekből, egészségesebbé válni. Ilyen esetben csak a testi-lelki fájdalom az, ami egy mértéket meghaladva elindít valamiféle elmozdulást új dolgok, működés felé. Tehát az esetleges fájdalom, szenvedés sem hiábavaló, de időben felismerve a tünetek szerepét a megállíthatatlannak tűnő folyamatok is megállíthatóak, sőt többnyire visszafordíthatóak.

Sokan tudják, hogy életükben mely mondataik, gondolataik, tevékenységeik károsak, mégsem változtatnak. Tudják sokan még azt is, hogy mit, hogyan kellene tenniük, mégsem teszik és megbetegednek vagy tovább romlik állapotuk. Ilyen esetekben a magyarázat többnyire a szokásokban rejlik.

Kezeléseim során nagy figyelmet fordítok arra, hogy új egészségüket támogató szokásokat alakítsanak ki pácienseim és ezekben meg is maradjanak, mely a gyógyulás egyik alapja.

Alkalmazott módszereim:

Kineziológiai stresszoldás

A kineziológiai stresszoldás egy olyan módszer, melynek alkalmazása során a test energetikai állapotát korrigáljuk az érzelmi stresszek oldásával, ezáltal közelítjük az egészséges felé.

Az energetikai rendszert korrigálva a fizikai testet vezérlő, szabályozó öngyógyító folyamatok beindulnak, felerősödnek, ezáltal a páciens állapota, tünetei is jobbakká válnak.

A korrekciók kiválasztásának alapja az izomteszt. A modern pszichológia a technikák széles skáláját használja arra, hogy meghatározza, mi történik valakivel az éber tudatos szintje alatt vagy felett. Ilyen módszerek pl. az álomanalízis, hipnózis, asszociációs gyakorlatok, írásos teszt-feladatok.

Az ok, amiért az izomtesztelést használják a kineziológusok az az, hogy nagyon gyors és megbízható eszköz az információk megszerzéséhez, tiszta választ ad, ami nem képezi további találgatások, magyarázatok és értelmezések alapját.

Miként működik az izomteszt? Azon alapul, hogy negatív érzelmek, károsító anyagok és gondolatok hatására az izmok elgyengülnek. Például ha valakivel rossz hírt közlünk, előtte általában megkérjük, hogy üljön le, mivel a rossz hír hallatán a stressz miatt az izmok elgyengülnek és egyes emberek valóban megrogynak a nagyon stresszelő hírek hallatán.

Az izomteszteléshez a tesztelt izmot a megfelelő helyzetben, a megfelelő eljárással lehet „kérdezni”. Az izomtesztelést kineziológiai tanfolyamokon lehet elsajátítani. Az izomtesztelés felfedezéséért, kifejlesztéséért Dr. George Goodheart-ot, e módszer megalapozóját, a 60-as években jelölték orvosi Nobel díjra.

A kineziológiai stresszoldások során a betegséggel és a betegség kialakulásával kapcsolatos érzelmi stresszek kiválóan és gyorsan kezelhetőek. A kezelések során tudatosulhat, hogy milyen szituációkban választott úgy a páciens, hogy az a kezelendő állapot kialakulását eredményezte, reagált negatív érzelemmel. E választásokat korrigáljuk a pácienssel közösen a kezelés során. A múlt eseményeinek képei, energiái átalakíthatóak, és a hasonló, jövőbeni helyzetekben a páciens már képes lesz a megszokott, begyakorolt betegítő választások helyett újat, egészséget hozót választani.

A kezelések során a stresszhelyzetekben összegyűjtött károsító energiáktól a páciens megszabadul, helyet adva a gyógyulását elősegítő energiáknak, viselkedési mintáknak. Kineziológiai módszerekkel meghatározhatók mely hiedelmek, szokások, minták, hitrendszerek, ragaszkodások, félelmek vezettek a betegség kialakulásához. Az új, helyes viselkedések, szokások kialakíthatóak, és ezek követése a gyógyulás fontos része.

Bioenergetikai módszerek

Az e módszerekkel végzett kezelések során olyan energiákat juttatok el pácienseimhez, melyek állapotuk javulását elősegítik. Ezeket az energiákat felvéve pácienseim energetikai rendszere egészségesebbé válik, és az egészségesebb energetikai rendszer jobb közérzethez vezet.

E kezelések hatékonysága, csakúgy mint a klinikai orvoslásban, az egyes esetekben eltérő, hiszen a páciens állapota alapvetően befolyásolja a hatékonyságot. E technikákkal nagyon látványos eredményeket lehet elérni rövid idő alatt a tünetek területén is. Alkalmazott módszereim egy részét a kezelések során, ha az szükséges, meg is tanítom. A bioenergetikai módszereknek nagyon széles a palettája.

A következő módszereket alkalmazom kezeléseimnél:

  • Aktív szellemgyógyászat,
  • Agykontroll,
  • Reiki,
  • AROLO,
  • Félelmek bioenergetikai kezelése,
  • Belső utazás,
  • Pszi-sebészet,
  • Angyalterápia,
  • Tibeti energetikai kezelés.

Légzésterápia

A légzésterápia arra jó, hogy az általam megtanított légzőgyakorlatok alkalmazásával pácienseim energikusabb állapotba kerüljenek. Egyszerűen megnövekszik az életenergia az emberben azáltal, ha a megfelelő légzőgyakorlatokat kellő gyakorisággal elvégzi. Módszerem, mely a Butejko módszeren alapul, de nem azzal megegyező, sejt szinten javítja meg az oxigénellátottságot, ami a krónikus betegségekből való gyógyulásokat nagy mértékben elősegíti.

Mit tegyen egy kezelés előtt?

  • Készüljön fel lélekben arra, hogy:
  • Olyan tapasztalatokat szerez, melyek esetleg jelentősen megváltoztatják eddigi hitrendszereit.
  • Új, egészségét támogató szokásokat alakít ki.
  • Megváltoztatja kommunikációs stílusát.
  • Könyveket kezd olvasni, meditációkat fog hallgatni.
  • Különböző mentális és fizikai gyakorlatokat fog végezni gyógyulása érdekében.
  • Változtat táplálkozási szokásain.

Légzőgyakorlatokat fog rendszeresen végezni.

Fizikai testünkre úgy kell gondolnunk, mint a legeslegjobb barátunkra, aki segít nekünk a pozitív változások elérésében, mindig az igazat és a jót a leggyengédebb formában elmondani.

A modern orvosi diagnosztika, laboratóriumi és kezelési technikák, az orvosi munka szükségesek továbbra is, hiszen ezek szolgáltatják azokat a gyógyszereket, felvételeket, kezeléseket, adatokat, tudást, melyek tovább segítik a pácienst a gyógyulásban. A klinikai orvoslással együttesen is jól alkalmazhatóak az általam végzett kezelések, tanított módszerek. A klinikai orvoslás és módszereim, kezeléseim kiegészítik egymást. Felerősítik egymás terápiás hatását. Együtt gyorsabban, teljesebben szolgálják a gyógyulást, mint önmagukban.

Végül egy általam fontosnak ítélt idézet Buddhától:

"A fájdalom adott dolog. A szenvedés választás kérdése."