Skip to main content

Sikertörténetek

Egy pánikbetegség
Egy 30 év körüli nő azzal a panasszal jött hozzám, hogy ha emberek közé megy, akkor olyan szorító érzés van a torkában, hogy 1-2 percen belül szabad levegőre kell mennie, különben úgy érzi, hogy megfullad. Ez, mivel pincérnőként dolgozott teljesen megakadályozta a munkában. Két hét alatt kapott két kineziológiai kezelést és azóta tünetmentesen dolgozik immár több, mint két éve.


Folyadék a mellkas és a mellhártya között
Egy 60 éves páciensem azzal a problémával küszködött, hogy a tüdeje és a mellhártyája között folyadék gyűlt fel, amiben fertőzés is kialakult. A felgyűlő folyadékot havonta le kellett szívatni. Orvosai mintegy három hónapot adtak még neki, amikor hozzám fordult. Három bioenergetikai kezelés hatására sokkal jobban lett, majd három további kezelésre tünetmentes.


Gyógyulás a rákból
Egy 45 éves férfi limfómás lett (nyirokrendszeri rák). Limfómája az agresszív, de esetleg gyógyítható besorolást kapta a kórházban. A kemoterápia mellett kapta a kineziológiai és a bioenergetikai kezeléseket egyaránt. Fél év alatt meggyógyult és most már tizennyolc éve tünetmentes. Gyógyulása után is kb. félévente kezelem egészsége fenntartásáért.
Örülök, hogy közreműködésem is szerepet játszott gyógyulásában, majd rákmentes állapotának fennmaradásában.


Félelem a repüléstől
Egy ismerősöm megvéve könyvemet, mivel kiolvasta, odaadta lányának, mert hasznosnak találta és szerette volna, ha ő is elolvassa. Lánya külföldön él, és ezért gyakran repül. A hölgy lakhelyében néhány hónapja történt egy tragikus eset (nem részletezem) és ettől kezdve ő nagyon aggódott, hogy hasonló helyzetbe kerülhet, bár ő maga nem sérült meg az esetnél. Könyvemből megtanulta a hasi légzést és a reptéren, illetve az úton ezt használta arra, hogy nyugalmát megőrizze. Sikerrel. Elmondása szerint, ha nem használta volna a technikát, akkor biztos pánikrohama lett volna.


Egy viszérbántalom
Egy 60 éves férfi jött hozzám két éve azzal a problémával, hogy fájnak a lábai, mert viszeres. Kezeltem őt bioenergetikai módszerekkel és kapott egy kineziológiai stresszoldást is. A kezelés után másfél évvel találkoztam vele újra, és mondta, hogy azóta nem fáj a lába.


Matematika vizsgadrukk

Saci (25 éves) úgy jött el két nappal levelezős gimnáziumi érettségijének matematika vizsgája előtt egy kineziológiai kezelésre, hogy azt mondta, csoda kell ahhoz, hogy ő átmenjen matekból. 3-asra vizsgázott. Nem tudom, csoda történt-e, de Saci nagyon boldog volt.


Krónikus bronchitisz
Évekkel ezelőtt lassan gyógyuló bronchitisem volt és azóta minden télen előállt egy sűrű, nehezen felszakadó váladék okozta sipolós, hörgős állapot. A kezelésére naponta használtam egy inhaláló készüléket, de a probléma ettől még továbbra is fennállt.
A sipolás valójában csak az éjszakai elalvásban zavart, mert hallottam a saját légzésem zaját, de nem szerettem volna, hogy esetleg asztmává fejlődjön.
Ekkor figyeltem fel Barna Miklós légzéses tanfolyamára, ahol teljesen új összefüggésekkel ismerkedtem meg a sejtek oxigénellátottsága és a különféle légzési technikák között.
A tanfolyam végén bónuszként kineziológiai oldást is kaptam a problémámra.
Otthon elkészítettem a légzést szabályzó palackom és hetekig gyakoroltam a lassított légzést.
Miklósnak köszönhetően még a tél vége előtt megszűnt a sipolós légzésem.
Géza, 52 éves mérnök.


Fülfájás, arcüreggyulladással „kombinálva”
Sajnos rendszeresen elővesznek ilyen, olyan gyulladásos megbetegedések és így történt ez mostanában is. Már régebbről ismertem Miklóst és gondoltam most is elmegyek hozzá, mert két évvel ezelőtti „csak” arcüreggyulladásom is két kezeléstől elmúlt, Ez alkalommal nem vártam meg a baj nagyobb mértékű kialakulását és egy kezelés elég is volt ahhoz, hogy a kezelés után három nappal már tünetmentes legyek.
Katalin, 36 éves


Egy másik rákos eset
75 éves bácsi gége rákja olyan állapotú volt már, hogy nem volt ízlelő érzéke sem. Kb. 6 hónapot jósoltak még neki kezelőorvosai. A bácsi nem volt hajlandó megműttetni magát és nem volt hajlandó abbahagyni a dohányzást sem, amit már 60 éve folytatott. Hetente egyszer kezeltem bioenergetikai módszerekkel és három után visszatért ízlelő érzéke és szemmel láthatóan csökkent is a daganat. További három kezelést kapott még és utána úgy érezte, nem is kell folytatni azokat, mivel ő jól van.


A 40 éves impotens férfi esete
Egy ismerősömön keresztül jutott el hozzám János, aki impotenciával küszködött. Mivel új párkapcsolata jött létre akkoriban, ezért is fontos volt számára problémája megszűnése. Két kineziológiai kezelés és vele együtt való bioenergetikai kezelés meg is hozta a tartós eredményt. Érdekes volt esetében, hogy az első kezelés után egy nappal már minden rendben volt, de két hét után újra elkezdődtek a problémák és ezután kellett még a második kezelés, hogy tartós legyen a gyógyulás.


Ki az alkoholizmusból
Egy kb. 60 éves hölgy keresett meg némi családi presszióra, hogy szeretne megszabadulni alkohol függőségétől. Rendszeres volt nála, hogy munka után, hétvégeken kisebb-nagyobb mértékben „kiütötte magát”, de munkáját azért képes volt ellátni. Ő is akarta a változást és jól együttműködött a kezelések során, melyek elsősorban kineziológiaiak voltak. Az első kezelés után egy hétig bírta teljesen alkoholmentesen, de utána ivott egy kicsit, tényleg nem sokat. Ezért kért újabb időpontot és a második kezelés után már meg tudta tartani magát több hónapon keresztül. Egy nagyobb stressz hatására két év után újra komolyabban a pohár után nyúlt, így megint nálam kötött ki. Ekkor elég volt neki egy kezelés és újra tudta rendezni magát. Ezután már annyira tudta kontrollálni italozását, hogy meg tud állni egy pohár bor vagy vermut elfogyasztásánál. Már nem kapja el a „gépszíj”.


Megszűnt a 2-es típusú cukorbetegség
Egy 43 éves ismerősömmel összefutva „elújságolta”, hogy hirtelen 2-es típusú cukorbetegség alakult ki nála egy hónapja. Mondtam neki, jöjjön el egy kineziológiai kezelésre, meglátjuk mit tehetünk. El is jött, de a következő hónapon belül semmi javulás sem történt. Mivel gyakran összefutottunk kutyasétáltatás közben, így „kutyafuttában” csináltam neki három hét alatt három 5-5 perces kezelést. Ezután egy hónapig megint nem találkoztam vele. Mikor újra találkoztunk lelkesen újságolta, hogy nem szed már gyógyszert, nem is inzulinozza már magát és mégis rendben a vércukor szintje.
Esetében az volt a szerencsés, hogy a nagy baj megjelenése után aránylag hamar került hozzám és nem voltak cukorbaja mellett egyéb kórós körülmények (szívprobléma, inzulin rezisztencia), bár jelentős túlsúlya volt.


Eszter (35 éves, asztma)
Eszter 10 éves kora óta asztmás volt. Rendszeresen bevette gyógyszereit, használta spray-ét, így évente legfeljebb egyszer vagy kétszer fulladt be. Megismerve a légzés átalakítására való módszert, elkezdett rendszeresen gyakorolni, és lassan, ahogy elkezdett hinni a teljes gyógyulás lehetőségében és megtapasztalta a javulás állomásait elmaradt a nehézlégzés, jobban bírta az emeleteket, pihentetőbbé vált alvása, elkezdte csökkenteni a beszedett gyógyszerek mennyiségét. A gyógyszerekről fokozatosan szokott le. Manapság már csak biztonságképpen hord magánál sprayt, nincs szüksége rá. Kezdetben kontrollszünete 12 mp volt, amit 30 mp-re kellett növelnie ahhoz, hogy tünetmentessé váljon. A gyógyulási folyamat fél évet vett igénybe nála.


Gábor (48 éves, krónikus fáradtság)
Gábor 41 évesen kezdte el érezni azt, hogy gyorsan romlik az erőnléte, és néhány hónap alatt fejlődött ki nála a krónikus fáradtság. Képtelen volt munkába menni és napi 11-12 órát aludt, ám közben háromszor-négyszer felébredt. 45 éves korában megismerte és megtanulta a módszert légzése átalakítására. Kontrollszünete abban az időben 8 mp volt. A hasi légzés gyakorlása és az éjszaka is zárt szájjal való alvás hozta meg számára igazán a gyógyulást. A javulás első jelei után a visszafogott légzést is gyakorolta naponta egy órát különböző helyzetekben. Amikor kissé megerősödött (kontrollszünete 20 mp-re emelkedett), újra elkezdett úszni. Heti két alkalommal kezdte, majd áttért a három alkalomra. Kezdetben csak mellúszásban úszott, nagyon lassan. Később minden második kartempóra vett már csak levegőt. Mikor elmesélte történetét, már 35 mp volt a kontrollszünete és teljesen tünetmentessé vált. Jól bírta az úszást és új munkahelyén is meg voltak vele elégedve, s naponta 7 óra alvás elég volt neki.


Túrázó tanítványom esete a rekeszizom légzésel

Gabi (50 éves) elment kirándulni egy társasággal a Mátrába és úgy fél órai túrázás után lemaradt a csoportttól, mert nem bírta társai tempóját hegynek felfelé. Kis pihenés (lihegés) közben eszébe jutott, amit hallott a tanfolyamon, hogy ilyen esetekben is jól jön a rekeszizom légzés. „Átváltott” lihegésről orron keresztüli rekeszizom légzésre. Néhány perc alatt utolérte csoportját és utána már tudta tartani velük a tempót a következő órában.


Mária (23 éves, pollen allergia)

Máriának 15 éves kora óta volt pollen allergiája. Egy másfél órás kineziológiai kezelés és belső utazás eredményeképpen megszabadult tőle, így két éve már tünetmentes.


Aranka (41 éves, nehézlégzés)
Aranka csak annyit akart a légzésterápiától, kicsit jobb legyen az erőnléte, mivel egyébként nem volt semmi baja egészségi állapotával. Kontrollszünete kezdetben 14 mp volt. Nála a fő gond az volt, hogy szinte folyamatosan kissé nyitott szájjal lélegzett. Félig az orrán, félig a száján keresztül vette a levegőt. A gyakorlás során teljesen rászokott az orrlégzésre, még éjszaka is. Ehhez kezdetben szájtapasszal kellett aludni és a háta helyett a hasán kell aludnia. Ezektől a változtatásoktól sokat javult az állapota. Elmondása szerint kezdetben egy emelet fölfelé már nehézlégzést okozott neki, túlsúlya miatt is. Ma négy emelet után jön el nála ez az állapot, bár nem fogyott. Mivel a másodikon lakik (nincs lift), és a munkahelye is a harmadik emeleten van (a lift időnként rossz), így ő azt mondja: „Elég is nekem ennyi.” Kontrollszünete 20 mp volt ekkor.


József (46 éves, rák)
Józsefnél 45 éves korában diagnosztizáltak nyirokrendszeri rákot. Kemoterápia mellett kezdte el gyakorolni a légzőgyakorlatokat, valamint nagy mennyiségben vitaminokat és egyéb táplálékkiegészítőket fogyasztani, továbbá áttért a ketogén diétára, ami jól is esett neki. Mindezek mellé még elvégezte az agykontroll tanfolyamot is, és havonta járt kineziológiai kezelésre. Kezdetben kontrollszünete 10 mp volt. Egy hét napi két óra!!! visszafogott légzés gyakorlás után 15 mp lett kontrollszünete. Ekkor kezdett el használni egy 200 ml-es kiürült táplálékkiegészítős palackot, naponta 6-szor 10 percben kétórás időközökkel. Két hét múlva már 20 mp volt kontrollszünete és egész jól bírta a kemoterápiát. Ekkor áttért egy 330 ml-es palackra és azzal napi 6-szor 12 percet gyakorolt, amivel újabb két hét múlva már 26 mp lett kontrollszünete. Ekkor elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy újra elkezdjen komolyabban mozogni, amit az utóbbi néhány évben hanyagolt. Vásárolt egy szobakerékpárt és azon tekert laza tempóban és porálarcban naponta fél órát. A palackot is 200 ml-esre cserélte, de már csak naponta négyszer használta. Egy hónap múlva már 35 mp volt kontrollszünete. Leletei is szépen javultak, de még nem voltak tökéletesek a kemoterápiás sorozat végére. Ezután már szabadtéren is folytatta az edzéseket és naponta kocogott harminc percet edzőmaszkban a 30 perc szobakerékpározás mellé. Emellett meditációs és számítógépes tevékenységei közben egészségügyi maszkot használt naponta egy órán át, két 30 perces részletben. (Az egészségügyi maszk arra volt jó, hogy az edzőmaszkkal elért javulásokat stabilizálni tudja.) Két hónap múlva már 45 mp volt a kontrollszünete és teljesen egészségesnek érezte magát. Folytatta tovább a gyakorlatokat és egy hónap múlva ment kontrollra. Az eredményei teljes egészséget mutattak. József az egész időszak alatt naponta háromszor 15-20 percben agykontrollos meditációkat is végzett.


Júlia (42, krónikus bronchitis)
Júliánál 38 éves korában diagnosztizálták a krónikus bronchitist. Ahogy betegsége rosszabbodott, úgy kellett egyre több hörgőtágítót, gyulladáscsökkentőt és szteroidot használnia. 41 éves korában egy tél végén talált rá a légzés átalakítását szolgáló módszerre. Ekkor teljesítőképességének felső határa 50 m séta vagy 10 lépcsőfok volt. Először 100 ml-es palackkal kezdte a gyakorlást naponta 8-szor 10 percben, kétórás időközökkel. Már két hónap alatt sokat javult az állapota. A következő hónapban áttért egy 150 ml-es palackra és azzal gyakorolt hasonló intenzitással három hónapig. Ezután öt hónapig 200 ml-es palackot használt. Mire újra eljött a tél, nehézlégzése teljesen megszűnt, és addigra nagyban csökkenthette gyógyszeradagját. Tovább folytatta a gyakorlásokat, így a következő tavasztól teljesen leállhatott a gyógyszerekről. Javulásában nagy szerepe volt kitartásának és aránylag alacsony életkorának.


Betti (19, beilleszkedési nehézségek)

Bettit miután felvették egy egyetemre októberre elfogták és egyre rosszabb helyzetbe hozták a szorongó érzések, mivel jól akart tanulni és be is akart illeszkedni új életterébe, de ez nagyon nem sikerült neki. Egy stresszkezelés elég volt neki ahhoz, hogy kisimúljon élete.